2014. december 26., péntek

Váratlan meglepetés!:)

Drága Olvasóim!:)

Először is szeretnék kellemes ünnepeket kívánni nektek!:)
Másodszor pedig elnézést kérni, azért, hogy ez nem egy újabb nap lesz a mi Nikink életéből, hanem inkább egy személyesebb jelegű bejegyzés.


A blog megkapta a legelső díját! Ami nekem nagyon nagy öröm:)




Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
- Írj tíz dolgot magadról!
- Válaszolj tíz kérdésre!
- Írj tíz kérdést!
- Küldd tovább tíz embernek!


Itt is nagyon szépen köszönöm Lexienek a díjat!:) Tényleg nagyon jól esett, hogy gondoltál rám is:)

10 dolog rólam:

  1. Hétvégente egész nap pizsamában vagyok, ha nem kell sehova sem mennem. Mindig elhatározom, hogy  felöltözöm, de valahogy mindig elmarad:D
  2. Ha olvasok egy könyvet teljesen bele élem magam. Nem érdekel ki vagy mi van körülöttem, ha a könyvben valami vicc van akkor én hangosan nevetek, ha valami rossz dolog történik akkor néha felkiáltok, és ha valami különösen szerelmetes dolog van akkor 'óóóó'-zva szoktam olvasni a sorokat:D
  3. Ha beszélgetnek mellettem képtelen vagyok olvasni. Vagyis pontosabban ha értem miről beszélnek. De azonban hangzavarban minden figyelmemet a könyvnek tudom szentelni.
  4. 'Enyhén' telefon függő vagyok, de szinte mindig tagadom. Nem játszani szoktam, hanem folyamatosan az Instagrammot, Facebookot,, meg a Blogger alkalmazásokat bújom. Pedig tudom, hogy nem jött semmi új értesítés, mert azt úgy is kiírná, de ez engem nem érdekel:D
  5. Könnyen oldódom bármilyen ismeretlen társaságban, de csak akkor ha van minimum egy ismerősöm. Mindegy, hogy ő ismeri-e a többi tagot, vagy sem csak az a lényeg, hogy legyen egy ismerős. Az is lehet, hogy végül teljesen máshova keveredünk (pl egy tábor alatt) csak kell a tudat, hogy ha nem sikerül senkivel sem jól kijönnöm akkor ő ott van, de szerencsére eddig mindig sikerült hamar feloldódni és egy társaságban is maradni az illetővel:)
  6. UTÁLOM a hideget meg a havat. Nem csak nem szeretem, mint a többi ember, hanem ki nem állhatom! Én legszívesebben egész télen és ősz végén a házunkban vagy valami meleg helyet néznék ki az ablakon és bámulnám a fázó embereket:D
  7. Elég sápadt vagyok. És ezt sokan szokták mondani is. De szerencsére azt is, hogy jól áll és, hogy ez olyan lalás, így nem zavar:D
  8. Mindig reggelizem, és ha egyszer is elfelejtem akkor már az első szünetre keservesen szenvedek a kajáért:D
  9. IMÁDOK enni! De nem csak úgy divatból mondom, mint sokan (nem bántásból). Hanem tényleg imádok. Nem sok mindent, de azokból rengeteget. Nem csak ilyeneket, hogy hambi, pizza, csoki. Hanem én pl egyszerűen imádom a sajtot:D Jó ez így leírva igen hülyeségnek látszik, de én tényleg így érzek a sajt iránt:D 
  10. Enyhén unikornisfetisiszta vagyok.

Lexie kérdései:
  1. Mi a legrosszabb tulajdonságod? - Talán az, hogy nem szeretem kimondani ha gondom van valakivel/valamivel. És ha egyszer kimondom akkor nem hagyom a másikat szóhoz jutni és minden sérelmem elmondom, és annak pedig sértődés lesz a vége.
  2. Ha találkozhatnál egy híres emberrel, ki lenne az és miért? Mit mondanál neki? - Hm, talán mondjuk Alex Turner. És egyszerűen megnyalnám vagy elérném, hogy ő nyaljon meg, hogy aztán birtokomban legyen a DNS-e, és így tudnám klónozni:D
  3. Mi alapján választod ki, hogy miről írj? - A sulis téma onnan jött, mert szerintem arról egész könnyű írni, mert ide akár a saját élményeid közül is írhatsz (néha én is szoktam:D). A bentlakásos suli, azt meg nem tudom. Talán azért, mert itt nem kell szülőkről írni és szinte mindig együtt lehetnek a szereplők.
  4. Volt már olyan, hogy azt fontolgattad, abbahagyod az írást? Ha igen, miért? - Persze, hogy volt. Most is fontolgatom. Egyik elég rossz tulajdonságom, hogy nem szeretek feleslegesen dolgokat csinálni. Vagy visszajelzés nélkül. Ha magamnak írnék (nem azt mondom, hogy nem szoktam, mert nagyon is szoktam) akkor nem a neten tenném. És érdekel, hogy mások mit gondolnak és, hogy van-e értelme folytatni.
  5. Mi az, amitől a leginkább félsz? - "A feledéstől." - A.W.
  6. Mi a kedvenc színed? - Hm, nem tudom. Talán a fekete. Nem azért, mert nem öltözködöm színesen, hanem inkább azért, mert ha a feketét elképzelem embernek akkor nem olyan pöffeszkedő, mint a többi szín:D Jól van na, csak picit vagyok hülye:P Na jó, meg hát túl színesen sem  szoktam öltözködni.
  7. Milyen témájú könyveket szoktál olvasni? - Bármilyet, ami jó:D Minden témából a legjobbakat. Én ilyen maximalista jellem vagyok:D
  8. Belföld vagy külföld? - Nekem aztán oly mindegy. Az engem körülvevő emberek a fontosak és, hogy jól meglegyek velük. Talán így átgondolva mégis belföld, mert a kintiekkel nem tudnék beszélni. És hát én eléggé szeretek beszélni:D
  9. Ki a kedvenc sportolód? - Őszintén?:D Nekem nincs olyanom.
  10. Mi életed legmeghatározóbb élménye? - Hm, ez nehéz kérdés. Talán egy történelmi film lenne az, aminek sem a címére, sem a témájára nem emlékszem. Csak arra, hogy ekkor jöttem rá, hogy minden ember meghal. Még a szeretteim is.
Kérdések:
  1. Melyik az a könyv ami valamiért nagy hatással volt az életedre? És miért volt azzal?
  2. Szerinted mit értünk az alatt, ha valaki szerelmes? Milyen érzés?
  3. Mi a véleményed arról, hogy a szerelmet a gyűlölettől csak egy vékony vonal választja el?
  4. Milyen szabályok szerint éled az életed?
  5. Hiszel valamiben? Mondjuk például abban, hogy minden emberben van valami jó és, hogy ezt csak meg kell találni?
  6. Ha tudnád, hogy már csak egyetlen egy napod van hátra az életből, akkor mik lennének azok a dolgok amiket megtennél?
  7. "Porból lettünk, porrá leszünk" (Nem a film!:D A mondat) Mi a véleményed?
  8. Na és mi a véleményed az eddigi igen filozofikus kérdéseimről?:D
  9. Szereted az unikornisokat? Ha igen, miért, ha meg nem akkor miért?
  10. Miért és mikor kezdted az írást? Van vele valami célod? Ha van, akkor mi?
Akiknek továbbküldöm:

2014. december 18., csütörtök

Szeptember 3. 1/2

Szeptember 3.



Kedves naplóm!
Eléggé izgulok a mai nap miatt. Ma már lesz tanítás. Meg hát Bence mellett ülök. Jajj.. Remélem ma beszélünk is valamennyit. De nekem lassan mennem kell. Szerintem a többiek is nemsokára felébrednek. Hú, képzeld! Felkeltem időben! Én!

-  Mit írsz? – kapta ki a kezemből a naplómat Bogi.
- Jajj… Semmit! Add ide! – kaptam a könyvecske után.
- Naa.. Mond már el! -, de azért felém nyújtotta a noteszt.
- Hát, ez itt a naplóm
- Te írsz naplót?
- Igen, mindig azt írja! – szólalt meg Vani. Éppen az ágyán ült és egy hatalmasat nyújtózott.
- Beleolvashatok?
- Sosem engedi – mondta Vani két ásítás között. 
- Egyszer talán – vágtam rá pont egyszerre vele.
- Oké, oké. Nem erőltetem. De szerintem kezdjünk el készülődni, mert 7 óra van – mondta Bogi.
- Stipi- stopi elsőnek a fürdőszoba! – kiáltott fel Vanessza és felkapta a törülközőjét és aztán nagy papucs csattogás kíséretében berohant a fürdőszobába. 
Én meg odaléptem a szekrényemhez. Na jó, akkor keressünk valami ruhát. Vajon Bencének mi tetszene? Jajj, miért gondolok mindig rá?! De azért Bogi hátha tudja mi tetszik neki.
 - Khm.. Bogi! Lehetne egy kérdésem? - fordultam felé, miközben az ujjaimat tördeltem. 
 - Hát persze! - nézett ő is rám.
 - Háát.. A tesódnak milyen lányok tetszenek? A sportosak vagy a nőiesebbek? 
 - Az a fontos, hogy legyél önmagad! 
 - Oké, oké persze... 
 - De egyénként.. én sem tudom - nevetett Bogi -, de szerintem te tetszel neki! 
 - Jajj, nem kell ezt mondanod csak azért, mert kedvelsz! 
 - Honnan tudod, hogy kedvellek? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
 - Hát én csak úgy gondoltam...,mivel.. hááát - hebegtem teljesen összezavarodva.
 - Jajj, ne hülyéskedj már! Persze, hogy kedvellek! - nevetett rám.
 - Ja, jó, oké - mosolyodtam el én is.
 - Lányok! Van itt valaki? - dugta ki a fürdőszoba ajtón a fejét Vani. 
 - Nem, nincs - feleltem neki.
Amint felfogta a választ gyorsan kirohant a fürdőből. Egy szál törülközőben.
 - Elfelejtettem bevinni a ruháimat - magyarázta meg a helyzetet. 
Ekkor rontott be az ajtón Ádám. Ennek a gyereknek mindig akkor kell megjelennie, amikor valaki hiányos öltözetben van. Múltkor ő, jelen esetben pedig Vani. Aki viszont először észre sem vette, mert fél kézzel a szekrényében turkált a másikkal pedig a törülközőjét tartotta. 
 - Niki! Nem raktad el a fogkefém? - nézett rám a drága bátyám. 
Én meg értetlenül bámultam rá. Miért nem esik le neki, hogy nem éppen jó időben jött?! Egy halk kis sikkantást hallottam. Hát igen, Vaninak most tűnt fel a bátyám. Gyorsan be is rohant a fürdőbe.
 - Nikii! Figyelsz te rám?! - bámult a képembe Ádám. 
 - Khmm.. - néztem fel rá - drágám, tudom, hogy nem túl jó az empátiád, meg a reakció készséged, de attól még talán feltűnhetett volna, hogy talán egy picurit rosszkor jöttél. De így, hogy nem tűnt fel segítek egy picit... Tűnés! - és elkezdtem kifelé tolni a szobából.
 - Oké, oké húgi! Nem kell rögtön idegesnek lenni - tette védekezően maga elé a kezét és elkezdett magától hátrálni. 
 - Ez teljesen hülye! - tört ki a nevetés Bogiból, amint bevágtam az ajtót az én drága bátyám háta mögött. 
 - Elment? - nyitotta ki a fürdőszoba ajtót Vani (most már felöltözve). 


Vani

Mint mindig most is nagyon csinos volt. Egyszerűen imádom a stílusát! Én is gyorsan kivettem pár ruhát a szekrényből, felkaptam a törülközőm és aztán Bogi felé fordultam.
 - Most mehetek én? - kérdeztem tőle.
 - Persze - válaszolta.
Így gyorsan bementem a fürdőbe. Először lezuhanyoztam. Aztán felvettem a végül kiválasztott ruhákat. 

Niki

Feltettem egy kevés sminket, hogy azért valami emberi külsőm legyen. A hajam végül összefontam két copfba, és nem leengedtem. Gyorsan kijöttem a fürdőből, hogy Boginak is legyen ideje.
 - Mehetsz! - léptem ki az ajtón.
 - Oké.
Lehuppantam az ágyamra és elővettem a telefonom. Hoppá! 4 nem fogadott hívás anyutól. Na majd este visszahívom. Gyorsan még Facebookra is felnéztem. Két ismerősnek jelölés. Az egyik Bogitól a másik pedig Bencétől. Gyorsan visszajelöltem mindkettőjüket aztán pedig elkezdtem böngészni Bence oldalát, Hú, hogy milyen jól néz ki a profilképén! Éppen egy padon ül a kezei hanyagul az ölébe ejtve, és úgy néz fel a telefonjából, mintha csak éppen a kép előtt szóltak volna neki. Magyarul teljesen spontán. Mi lenne ha lementeném? Na jó, ez egy nagyon elmebeteg ötlet. 
 - Vani! Téged is bejelölt Bence? - néztem fel a szintén telefonját nyomkodó barátnőmre.
 - Várj egy pillanatot.. - és gyorsan elkezdett keresgélni. - A-am - nézett fel rám azzal az "én átlátok mindenen" mosolyával. - Tuti bejössz neki!
 - Nem hiszem... 
A beszélgetésünket egy kopogtatás szakította félbe.
 - Várj! Kinyitom én - pattant fel Vani. 
Azzal gyorsan odament az ajtóhoz és egy gyors mozdulattal kinyitotta (vagy inkább kicsapta ha van ilyen szó). A csattanásra felkaptam a fejem és az ajtóban a nevető Bencét láttam meg. A lélegzetem is elállt. A telefonom gyorsan és "feltűnés mentesen" félrehajítottam és ültemben az ajtó felé fordultam. Egyszerűen fenomenálisan nézett ki! És csak most tűnt, fel, hogy ha nagyon nevet akkor van két kis gödröcskéje. 
 - Hupsz! Bocsi - szabadkozott nevetve és végtelenül cukin Vani - Amúgy szia!
 - Sziasztok - hagyta abba a nevetést, és Vanessza feje felett átnézve rám mosolygott. 
Nekem meg kihagyott vagy kettőt a szívem. Annyira zavarban voltam, hogy alig bírtam megszólalni és fülig pirultam, A fenébe ezzel a hülye pirulóssággal, vagy hogyan is nevezik az ilyet. Akkor kaptam csak észbe amikor Vani felém fordult, úgy hogy Bence ne lássa és felvonta a szemöldökét.
 - Szia - köszöntem neki vissza. És amint kellő mértékben összeszedtem magam rávillantottam egy 1000 wattosnak szánt mosolyt.
 - Bogi? - kérdezte, miközben körbenézett a szobában a húgát.. vagy nővérét keresve. 
Tényleg majd ezt is meg kell kérdenem! Hogy melyikük az idősebb.
 - Zuhanyzik -  szólalt meg Vani, amint rájött, hogy én nem fogok válaszolni.
 - Ja, akkor bocsi a zavarásért - azzal meg is fordult.
Nehogy már elmenjen!
 - Ha szeretnéd nyugodtan megvárhatod! - kiáltottam utána. 
Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban mosolyogva.
 - Biztos? - kérdezte az egyik szemöldökét felvonva.
 - Aham - válaszoltam.
 - Hát akkor megvárom - azzal oda is ment az egyetlen kinyitható székhez, és egy laza mozdulattal kinyitotta, aztán leült szinte az ágyam végével szembe. Én meg csak pirultam. Közben Vani is törökülésben leült az ágyára, a fejét a térdén könyökölő kezén nyugtatta. 
 - Amúgy miért jöttél? - kérdezte Vani Bencétől.
 - Ja, csak szeretnék Bogival beszélni.
 - Miről?.. -pillantottam fel a kezem nézegetéséből. 
 - Jajj, bocsi. Lehet, hogy nem rám tartozik. Tényleg bocsi! - kezdtem szabadkozni, amikor Bence nem válaszolt.
 - Nem.. Nem olyan amit te ne hallhatnál. Csak annyi, hogy ma hívtak a szüleim és azt mondták, hogy nem tudnak hazajönni az őszi szünetre, mert túl sok a munka. Így vagy egyedül leszünk a régi házunkban, ami Boginak nagyon nem fog tetszeni, vagy megyünk Ausztriába. Ami meg egyikünknek sem fog tetszeni - mosolygott szomorúan.
 - Vaagy.. Amit már mondtam.... Hozzánk.. Khm.. Ténylegbármikorjöhettek- hadartam zavartan. 
 - Tényleg köszönjük, de nem akarunk rajtatok lógni. Meg hát a szüleitek mit szólnának? 
 - Jajj, ne már! Én is mindig náluk lógok! Most az a plusz mínusz két ember! - szólt közbe Vani. 
 - Ha anyu őt meg tudta szokni akkor már bármit kibír.
Vani először halkan kuncogott, de mikor felfogta, hogy mit is mondtam durcásan pillantgatott felém.
 - Hát, oké. Köszönjük. Még megbeszélem Bogival.. Meg persze a szüleimmel. Mintha annyira érdekelné őket, hogy mi van velünk.
Nagyon sajnáltam őket. Jó, persze lehet, hogy a szüleik csak kint találtak munkát, de attól még talán lehetne jobban kezelniük a helyzetet. Mondjuk legalább előre eltervezni a szüneteket.
 - Miről maradtam le? - jött ki a fürdőből Bogi 

Bogi

 - Asszem őszi szünetben Nikiéknél csövelünk - nevetett Bence.
 - Jujj - kiáltotta Bogi.
És a következő pillanatban már a nyakamban lógott. Mikor abbahagyta rám nevetett én pedig nevettem vele együtt.
 - Lassan indulni kéne - szakította félbe a lelkizésünket mosolyogva Bence. 
 - Jujj, tényleg - ugrott fel az ágyáról Vani.
Bogi is elindult, de én felé nyújtott kezekkel jeleztem, hogy nem tudok felállni, és, hogy húzzon már fel.
 - Menjetek csak előre! Mindjárt mi is megyünk - szólt nekik Bence, mielőtt Bogi segíthetett volna nekem.
Értetlenül néztem a lányokra, akik ugyanilyen tekintettel néztek rám. De végül egy biztató mosoly kíséretében kimentek a szobából. Amint ők kimentek Bencére néztem azzal az amolyan "Most mivan?!" nézésemmel. Ő csak elmosolyodott és odalépett az ágyamhoz, hogy segítsen felállni. Tényleg, elfelejtettem leengedni a karjaim. El tudom képzelni, hogy most milyen idiótán nézhetek ki. Ő meg mintha gondolatolvasó lenne elnevette magát. Megállt az ágyam előtt én pedig vér vörös fejjel pislogtam fel rá. Most mi a fene fog történni?! Aztán egyszer csak megragadta a kezem és egy határozott mozdulattal, de mégis gyengéden felhúzott. Viszont a lendület túl nagy volt, meg hát tudni illik, hogy én mennyire béna vagyok, így majdnem rázuhantam. De szerencsére gyorsan elkapta a derekam, mielőtt még mind ketten egy igazán elegáns és bájos mozdulattal hátra zakóztunk volna (amúgy, hihi.. én puhára estem volna:D). Ott álltunk. Ő fogta a derekam, én a mellkasán támaszkodtam. A pulzusom az egekben, az arcom vérvörös, a lepkéim örömtáncot járnak. Úristen! Képzelődöm, vagy komolyan közelebb hajolt. Meg fog csókolni?! Mert ha igen akkor én elájulok! Az orrunk már majdnem összeért. Ő mosolygott és egyenesen a szemembe nézett azokkal a mogyoróbarna szemeivel. Ilyen közelségből akár a szeplőit is megtudnám számolni. Aztán végül az orrunk összeért, és óvatosan megfogta a tarkóm...

2014. december 17., szerda

szeptember 2.

 - Nikol!! - ordibált a fülembe Vani. Ennek meg mi baja lehet? Hagyjon már békén!
 - Kelj fel!! - szállt be Bogi is. Már ő is kezdi? Ezt még megbánja!
 - Nikooool!! - ordibálták most már egyszerre. Na jó, ebből elég! Most felülök, és...
 - Fél nyolc van! - mondta Vani. Hirtelen felültem, és kinyitottam a szememet. Mindketten ünneplőben voltak.


  Vani:

Bogi:

 - Úristen! - gyorsan kipattantam az ágyból, és beromboltam a fürdőbe. Még sosem készülődtem ilyen gyorsan! :) A végeredmény pedig:

 - Oké, mehetünk! - rontottam ki a fürdőből. 
 - Jó, akkor siessünk, mert nyolc van! - és Vani már ki is rohant az ajtón. Én meg Bogi furán utána néztünk.
 - Ugye tudja, hogy még csak negyven van? - kérdezte szemöldög felhúzva Bogi.
 - Szerintem nem, de azért menjünk - válaszoltam mosolyogva. El is indultunk. Az udvaron elkezdtük keresni Vanit. Mikor megtaláltuk épp tanácstalanul forgott körbe.
 - Kit keresel? - fogtam be a szemét hátulról. Ő halkan felsikkantott, de ahhoz elég hangosan, hogy tíz méteres körzetben mindenki minket bámuljon. 
 - Téged! 
 - Hát itt vagyok - mosolyogtam rá.
 - Vettem észre! - próbált durcás fejet vágni, de Bogi belebökött az oldalába, ami egy röhögő görcsöt eredményezett nála. Tudni illik Vani nagyon csikis. Ezt el is felejtettem! Bogival összenéztünk, ő egy aprót bólintott. Egy, kettő, három, és egyszerre ugrottunk Vanira. 
 - Ne! Nee! Légysziii! - kiabálta nevetve.
 - Mi a varázsszó?? - kérdeztem.
 - Kérleee.. -, de a vége nevetésbe fulladt.
 - Nem hallottuk - nevetett Bogi is.
 - Kérlek!! - kiáltotta Vani két röhögőgörcs között. Itt abbahagytuk a csikizést.
 - Mire jók a barátok? - kérdeztem mosolyogva.
 - Semmire! - mondta, miközben a ruháját porolta. Szerintem elképzelte magát kívülről, mert elkezdett nevetni. Mi meg nevettünk vele. Hirtelen kiözönlöttek a tanárok az udvarra. 
 - Gyerekek! 10.- esek!! - kiabált az ofőnk, Herczeg Imre. 
 - Tanár úr! - kiáltott fel boldogan Beni. - Olyan régen láttam!
 - Még szerencse. Most névsor szerint álljanak párosával! 
 - Tanár úr én ki mögött jövök? - kérdezte Beni, és még jó sokan.
 - Istenem, miért büntetsz?! Nem kell névsor szerint, de a rend érdekében fiú, lány párokat kérek! - azzal oda is ment a többi tanárhoz.
 - Vanessza! Én most ide állok - jelentette ki Beni, és oda is állt mellé.
 - Ezt most minek kellett bejelenteni? - kérdezte Vani mosolyogva.
 - Csak azért, hogy tudd hogy ide fogok állni - bólogatott nagy komolyan.
 - És mi ez a "Vanessza"? Minek hívsz így? - kérdezte.
 - Mert senki más nem hív így - ezzel Beni le is zárta a témát.
 - Figyu, én előre megyek - szólt Bogi. - Szeretem ha rajta vagyok az évnyitós képeken,  mert akkor anyuék is boldogak lehetnek, ha elküldök nekik egy párat.
 - Oké, én meg keresek egy párt - húztam el a számat. Éppen tanácstalanul járkáltam (pár után kutatva), amikor megláttam a bátyám, aki épp Georginával beszélgetett.
 - De biztos nem állhatok oda hozzád? - kérdezte kicsit hisztis hangon.
 - Biztos nem, szivi - válaszolt neki a bátyám. Szivi?! Ez meg mi? Ebből talán elég is volt, mikor valaki utánam kiáltott.
 - Hé! Nik! Szia! - kiáltott... Georgina!! Említettem, hogy utálom. Ő persze pontosan tudja, hogy őt is meg a Nik becenevet is rühellem.
 - Várj meg!
 - Mi van?  - fordultam meg idegesen.
 - Segítesz párt találni? - kérdezte a legszebb hangján. - Vagy mindegy is. Szia Nik! - és odament egy fiúhoz, akit nem láttam, mert kitakarta Beni.
 - Bence, szia! Nem leszel a párom? - kérdezte, ezek szerint Bencétől Georgina.  Nem elég neki a bátyám? Most már Bence is!
 - Őőő... nem kösz - utasította el Bence. Igen, igen, igen! Elutasította, elutasította! 
 - Miért ki a párod? - kérdezte Georgina szemöldök felhúzva.
 - Őőő... - nézett körbe Bence tanácstalanul. - Niki! - kiáltott fel hirtelen.
 - Értem, de szólj, ha másmilyen pár is kell - kacsintott rá.
 - Őőő... Kösz... Asszem... 
 - Akkor jó, szia! - köszönt el tőle Georgina, de még mielőtt elment volna átdobta a haját a válla felett. Utána pedig nagy fenék riszálással elment.
 - Niki, akkor nem jössz ide? - kérdezte Vani, aki mögött Bence állt.
 - Ja, de, persze. Legalább is, ha neked nem baj? - néztem fel Bencére. Most vettem észre milyen magas, és helyes, meg milyen szép a szeme ( az utóbbi kettőt már régebben ). Upsz, lehet, hogy kicsit tovább bámultam a kelleténél.
 - Persze, hogy nem baj - mosolygott rám. 
 - Gyerekek! Figyeljenek rám! - kiabált a mikrofonba az igazgató, ettől mindenki a fülére szorította a kezét. - Rendben, akkor el is kezdeném... - Bele is vágott az évnyitóbeszédébe, ami mellesleg ugyan olyan uncsi volt, mint tavaly. Pontosabban az egész évnyitó olyan unalmas volt mint  tavaly. Mikor végeztünk Bence felém fordult, amitől egy kicsit megremegett a térdem.
 - Egy nem más mint a régi sulimban. Az évnyitó ugyan olyan dög unalmas! - nevetett rám.
 - Egyetértek - lépett oda hozzánk Bogi.
 - Szerintem az minden suliban csak az lehet - mosolyogtam rájuk. 
 - Gyerekek! Figyeljetek! Most kaptok rá fél órát, hogy átöltözzetek, de utána kezdődik a tanítás! - mondta az ofő. 
 - Fél óra? - kiáltottam. - Reggel is gyorsan kellett elkészülnöm, most is! Milyen már ez?
 - Normális? - nevetett Beni.
 - Dehogy az! - védett meg Vani.
 - De ahelyett, hogy itt vitatkoztok, akár mehetnétek is, mert már csak 28 percetek van - mosolygott Bence. Upsz, igaza van! Sietek! Gyorsan fel is szaladtunk a szobába. Egész gyorsan végeztünk. 
Bogi

Vani


Én


 - Lehet, hogy igazuk volt, de ez titok! - mondta Vani.
 - Lakat a számon - mosolyogtam rá.
 - Szerintem menjünk a terembe. Most milyen órák lesznek? - kérdezte Bogi.
 - Csak ofőik, de még az a szerencse - válaszolt Vani. 
 - Akkor induljunk! - mondta Bogi. El is indultunk a termünkbe. 
 - Akkor ugye ez az? - állt meg Bogi a 10. osztály feliratú ajtó előtt. Csak egy osztály van. Elég kevesen hozzák kollégiumba a gyereküket, így csak egy évfolyamban egy osztály van. De itt is elég kevesen vagyunk. Vani benyitott az ajtón. Mikor beléptünk megláttuk, hogy már csak mi nem voltunk bent. Már csak pár üres hely volt. Egyébként csak 14- en voltunk az osztályban, de azért két személyes padok voltak. Volt egy üres pad pont a tanári asztal előtt ( oda persze nem akart senki sem ülni :P), meg egy üres hely az osztály egyik nem nagyon kedvelt tagja mellett, Robi mellett. A srác kicsit (na jó, nagyon) fura. Sosem láttam beszélgetni senkivel, csak akkor szólal meg ha kérdezik. Hát mi elég tanácstalanul néztünk össze. 
 - Ti üljetek csak egymás mellé, majd én odamegyek - szólt hirtelen Bogi.
 - Nem, majd én odaülök. Nem hagyhatom, hogy így kezd az évet - mondtam, és levágtam magam Robi mellé. 
 - Hát jó! - és ő is leült. Vani pedig mellé. 
 - Gyerekek! Most pedig mindenki álljon fel! Ültetés! 
"Nee!", "Most minek?", hangzott mindenfelől. 
 - Nincs vita! Gyerünk, gyerünk!
Mindenki felállt, és várta az ofőt, hogy eldöntse ki hová ül. 
 - Na akkor, - kezdte, és elővett egy lapot. - Először is a fiúk! Ide elém az új fiú, Deák Bence jön. Gyere csak fiam! Hallottam rólad pár érdekes dolgot, jobb ha szemmel tartalak. Benedek! Ne örülj ilyen látványosan! Téged sem felejtettelek el, gyere csak ide a bal szélső padba! - kezdte az ofő az ültetést. A fiúkkal elég gyorsan végzett. Előre a bajosak, középre az átlagosak, hátra pedig az amolyan "jófiúk". Most jöttünk mi lányok. 
 - Hát akkor gyertek csak közelebb lányok. Veletek nem szokott nagyobb baj lenni, így nem lesz olyan nehéz dolgom. Na akkor kezdjük, ide az első sor bal oldalára üljön például.. Hmmm... Ki is? Legyél te Vanessza! Utána ide pedig ide Bence mellé üljön mondjuk Nikol. Ide a harmadik helyre pedig Georgina. Vanessza mögé Rahel, Georgina mögé Boglárka... - és így tovább. Csak a végén maradt két fiú egymás mellett. Mert a lányok voltak hatan, a fiúk pedig nyolcan.  Én pedig Bence mellett ülök! El sem hiszem, hogy ekkora az én szerencsém.
 - Most pedig bemutatom nektek a két új tanulót, ha esetleg még nem ismernétek őket. - Bence és Bogi felálltak, és elindultak a tanári asztalhoz.
 - Most pedig mutatkozzatok be a többieknek! 
 - Hát én Deák Boglárka vagyok, vagyis inkább csak Bogi. Bence az ikertestvérem. És hát szerintem ennyi. Bence te jössz!
 - Te már mindent elmondtál. - Ezzel vissza is indult a helyére ( vagyis mellém : ). 
 - Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel megúsztátok! - szólt az ofő. - Most állva végig hallgatjátok a többieket! Kezd te Benedek!
 - Novák Benedek a becsületes nevem!... De ezt tudjátok... - egy picit még gondolkodott, hogy mit is mondhatna,de aztán gyorsan lezárta - A többit meg majd megtudjátok.
 - Hát Benedek, ez aztán pont olyan értelmes bemutatkozás volt, mint amit tőled vártam - szólalt meg az ofő. 
Vani pedig halkan kuncogott Beni mellett. 
 - Na akkor Vanessza. Hallgatunk! 
 - Hegedűs Vanesszának hívnak. Engem is ismertek már. Kilencedik óta ebbe az iskolába járok. Szeretek olvasni, írni, zenét hallgatni...
 - Rendben Vanessza, ennyi elég lesz. Nikol? - nézett rám az ofő. Hát ezek szerint sorban megyünk.
 - Varga Nikolnak hívnak. Én is kilencedig óta ide járok.... - és nem tudtam többet mondani. 
 - Rendben Nikol, semmi baj. Georgina? - haladt tovább az ofő.
 - Na, de tanár úr! Niki is csak annyit mondott mint én még sem tetszett őt lehülyézni! - háborodott fel Beni.
 - Talán azért drága fiam, mert ő nem adott még rá okot. Georgina?
 - Kozma Georginának hívnak - mondta affektálva. - De khm.. barátoknak csak Georgi - itt jelentőség teljesen Bencére nézett. Aki viszont csak egy szemöldök felhúzással reagálta le a dolgot. - Nagyon szeretek társaságban lenni, és érdekes emberekkel beszélgetni. Nagyon szeretek énekelni. És az emberek is szeretik, ahogyan énekelek. Hát körülbelül ennyi, de egyszer akár jobban megismerhetnénk egymást. - Eközben a mondat közben egyenesen Bence szemébe nézett.
Én esküszöm, hogy egyszer megfojtom ezt a lányt! Teljesen elegem van belőle. Először a bátyám, most meg Bence. És még csak nem is próbálja meg feltűnés nélkül csinálni... Folyamatosan a haját dobálja, rebegteti a szempilláit, lebiggyeszti az alsó ajkát. Ez a lány egy vérbeli liba! Amíg én nagyban Georginán elmélkedtem, és az elmével való robbantgatást próbálgattam a fején a bemutatkozások végére értünk. Ez is csak akkor tűnt fel amikor Bence nagy lendülettel levágódott mellém. Óvatosan oldalra néztem rá. Éppen a székén hátradőlve, kinyújtott kézzel rajzolgatott  egy a padon lévő kis fekete noteszba. A haja az arcába lógott, a szája picit elnyílt a koncentrálástól. És a szemei! Ma mintha még barnábbak lettek volna! Hupsz, oldalra nézett! Talán túl sokáig bámultam.. már megint. Én meg még mindig bámultam, ahelyett, hogy gyorsan előre kaptam volna a fejem. Ééés... rám mosolygott!! Én meg vissza. Egy darabig még nézegette az arcom aztán visszafordult és folytatta a firkálgatást. Húú... a pillangóim ott szteppeltek a hasamban. A pulzusom az egekben. Az arcom vér vörös. Vagyis őrülten zavarba jöttem! És aztán kicsöngettek. Bence felállt mellőlem és elindult Beniék padjához. Én is "bájosan" kikecmeregtem a padból. Magyarul majdnem kizuhantam. 
 - Nikiiii! - ugrott a hátamra valaki visítva. Azért pár pillanat kellett, mire le is esett, hogy ki az.
 - Vaniii! Mi van?! 
 - Beni olyan cuki - suttogta a fülembe és gyorsan átkarolta a nyakam, azért, hogy nehogy leessen.
 - Az szupi, de légyszi szállj le a hátamról! - szóltam rá nevetve.
 - A-am! - válaszolta.
 - Hát akkor jó... - és elkezdtem fel- alá nyargalászni a teremben Vanival a hátamon.
Egy idő után már mindenki minket bámult.
 - Neee! Tegyél le! - sikkantotta Vani, amikor majdnem hátraesett miközben én éppen az egyik padot próbáltam kikerülni. 
Hangosan felnevettem, de azért még rohangáltam egy picit. Az egésznek az lett a vége, hogy egyszer csak Vani már nem volt a hátamon. Gyorsan megfordultam, hogy lássam mi történt, de amint megláttam Vanesszát rám jött a röhögőgörcs.
 - Beniii! Engedj el! - kiáltotta kapálózva, miközben Beni szorosan (de azért gyengéden) tartotta a derekánál fogva.
 - Azt nem tehetem - mondta, és köhécselt párat, mert nagyon próbálta elfojtani a nevetést.
 - Na és miért nem? - kérdezte Vani, de még mindig nem hagyta abba a rúgkapálást.
 - Mert nem mondtad ki a varázsszót.
 - Ez most komoly?! 
 - Teljes mértékben.
 - Kérlek szépen engedj el! - kérte Vani mosolyogva.
 - Oké, de még van valami.
 - Na és mi?
 - Egy puszi! - mondta Beni a győztesek mosolyával.
 - Ahh.. - sóhajtott Vani, mintha annyira bánná. 
És aztán megfordult Beni mellkasa felé, megkapaszkodott a vállában és nyomott egy nagy cuppanós, és (direkt) nyálas puszit a fiú arcára. Aztán eltolta magától (már amennyire tudta, anélkül, hogy hátraborulna:D) és a képébe nevetett. Beni "undorodva" letörölte Vani nyálát az arcáról és aztán óvatosan letette. Én meg nevetve néztem őket. Oldalra fordultam és láttam, hogy Bogi is ott áll mellettem és nevetve figyeli a párocskát. 
 - Na ha vége a műsornak kérem Önöket, hogy fáradjanak a helyükre! - kiáltotta az ajtófélfának támaszkodó ofő. Vajon mióta állhatott ott? 
Gyorsan a helyemre iszkoltam és beszenvedtem magam a padba. Bence mosolyogva nézte a bénázásom. Amint sikerült leülnöm behúztam a székem és a pad felé hajoltam, mintha lenne rajta valami nagyon érdekes. De igazából azért csináltam, hogy az idő közben leengedett hajam fal legyen közöttünk és így ne lássa meg, hogy elpirultam. Az ofő közben leült a tanári asztalhoz és elkezdett nekünk magyarázni a helyes viselkedésről meg az ilyesmikről. Nem bírtam sokáig és picit oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Most is firkálgatott ugyanabba a fekete kis noteszba. És most is egyszer csak felnézett rám. Amint meglátta, hogy figyelem elmosolyodott, felhúzta az egyik szemöldökét és félre biccentette a fejét (mint egy kismadár:D), mintha csak azt kérdezte volna, hogy "Mi van?". Én csak mosolyogva megráztam a fejem és újra a padnak szenteltem a teljes figyelmemet.

Kedves naplóm!
Ma csak az ofővel voltak óráink. Bence szívdöglesztő volt, Geordinát egyszer megfojtom, a vacsi borzalmas volt. Vagyis csak egy átlagos nap volt. Jajj.. meg voltunk a lányokkal ma a plázában. Jó volt, megmutattuk Boginak a kedvenc kávézónkat.