2014. december 17., szerda

szeptember 2.

 - Nikol!! - ordibált a fülembe Vani. Ennek meg mi baja lehet? Hagyjon már békén!
 - Kelj fel!! - szállt be Bogi is. Már ő is kezdi? Ezt még megbánja!
 - Nikooool!! - ordibálták most már egyszerre. Na jó, ebből elég! Most felülök, és...
 - Fél nyolc van! - mondta Vani. Hirtelen felültem, és kinyitottam a szememet. Mindketten ünneplőben voltak.


  Vani:

Bogi:

 - Úristen! - gyorsan kipattantam az ágyból, és beromboltam a fürdőbe. Még sosem készülődtem ilyen gyorsan! :) A végeredmény pedig:

 - Oké, mehetünk! - rontottam ki a fürdőből. 
 - Jó, akkor siessünk, mert nyolc van! - és Vani már ki is rohant az ajtón. Én meg Bogi furán utána néztünk.
 - Ugye tudja, hogy még csak negyven van? - kérdezte szemöldög felhúzva Bogi.
 - Szerintem nem, de azért menjünk - válaszoltam mosolyogva. El is indultunk. Az udvaron elkezdtük keresni Vanit. Mikor megtaláltuk épp tanácstalanul forgott körbe.
 - Kit keresel? - fogtam be a szemét hátulról. Ő halkan felsikkantott, de ahhoz elég hangosan, hogy tíz méteres körzetben mindenki minket bámuljon. 
 - Téged! 
 - Hát itt vagyok - mosolyogtam rá.
 - Vettem észre! - próbált durcás fejet vágni, de Bogi belebökött az oldalába, ami egy röhögő görcsöt eredményezett nála. Tudni illik Vani nagyon csikis. Ezt el is felejtettem! Bogival összenéztünk, ő egy aprót bólintott. Egy, kettő, három, és egyszerre ugrottunk Vanira. 
 - Ne! Nee! Légysziii! - kiabálta nevetve.
 - Mi a varázsszó?? - kérdeztem.
 - Kérleee.. -, de a vége nevetésbe fulladt.
 - Nem hallottuk - nevetett Bogi is.
 - Kérlek!! - kiáltotta Vani két röhögőgörcs között. Itt abbahagytuk a csikizést.
 - Mire jók a barátok? - kérdeztem mosolyogva.
 - Semmire! - mondta, miközben a ruháját porolta. Szerintem elképzelte magát kívülről, mert elkezdett nevetni. Mi meg nevettünk vele. Hirtelen kiözönlöttek a tanárok az udvarra. 
 - Gyerekek! 10.- esek!! - kiabált az ofőnk, Herczeg Imre. 
 - Tanár úr! - kiáltott fel boldogan Beni. - Olyan régen láttam!
 - Még szerencse. Most névsor szerint álljanak párosával! 
 - Tanár úr én ki mögött jövök? - kérdezte Beni, és még jó sokan.
 - Istenem, miért büntetsz?! Nem kell névsor szerint, de a rend érdekében fiú, lány párokat kérek! - azzal oda is ment a többi tanárhoz.
 - Vanessza! Én most ide állok - jelentette ki Beni, és oda is állt mellé.
 - Ezt most minek kellett bejelenteni? - kérdezte Vani mosolyogva.
 - Csak azért, hogy tudd hogy ide fogok állni - bólogatott nagy komolyan.
 - És mi ez a "Vanessza"? Minek hívsz így? - kérdezte.
 - Mert senki más nem hív így - ezzel Beni le is zárta a témát.
 - Figyu, én előre megyek - szólt Bogi. - Szeretem ha rajta vagyok az évnyitós képeken,  mert akkor anyuék is boldogak lehetnek, ha elküldök nekik egy párat.
 - Oké, én meg keresek egy párt - húztam el a számat. Éppen tanácstalanul járkáltam (pár után kutatva), amikor megláttam a bátyám, aki épp Georginával beszélgetett.
 - De biztos nem állhatok oda hozzád? - kérdezte kicsit hisztis hangon.
 - Biztos nem, szivi - válaszolt neki a bátyám. Szivi?! Ez meg mi? Ebből talán elég is volt, mikor valaki utánam kiáltott.
 - Hé! Nik! Szia! - kiáltott... Georgina!! Említettem, hogy utálom. Ő persze pontosan tudja, hogy őt is meg a Nik becenevet is rühellem.
 - Várj meg!
 - Mi van?  - fordultam meg idegesen.
 - Segítesz párt találni? - kérdezte a legszebb hangján. - Vagy mindegy is. Szia Nik! - és odament egy fiúhoz, akit nem láttam, mert kitakarta Beni.
 - Bence, szia! Nem leszel a párom? - kérdezte, ezek szerint Bencétől Georgina.  Nem elég neki a bátyám? Most már Bence is!
 - Őőő... nem kösz - utasította el Bence. Igen, igen, igen! Elutasította, elutasította! 
 - Miért ki a párod? - kérdezte Georgina szemöldök felhúzva.
 - Őőő... - nézett körbe Bence tanácstalanul. - Niki! - kiáltott fel hirtelen.
 - Értem, de szólj, ha másmilyen pár is kell - kacsintott rá.
 - Őőő... Kösz... Asszem... 
 - Akkor jó, szia! - köszönt el tőle Georgina, de még mielőtt elment volna átdobta a haját a válla felett. Utána pedig nagy fenék riszálással elment.
 - Niki, akkor nem jössz ide? - kérdezte Vani, aki mögött Bence állt.
 - Ja, de, persze. Legalább is, ha neked nem baj? - néztem fel Bencére. Most vettem észre milyen magas, és helyes, meg milyen szép a szeme ( az utóbbi kettőt már régebben ). Upsz, lehet, hogy kicsit tovább bámultam a kelleténél.
 - Persze, hogy nem baj - mosolygott rám. 
 - Gyerekek! Figyeljenek rám! - kiabált a mikrofonba az igazgató, ettől mindenki a fülére szorította a kezét. - Rendben, akkor el is kezdeném... - Bele is vágott az évnyitóbeszédébe, ami mellesleg ugyan olyan uncsi volt, mint tavaly. Pontosabban az egész évnyitó olyan unalmas volt mint  tavaly. Mikor végeztünk Bence felém fordult, amitől egy kicsit megremegett a térdem.
 - Egy nem más mint a régi sulimban. Az évnyitó ugyan olyan dög unalmas! - nevetett rám.
 - Egyetértek - lépett oda hozzánk Bogi.
 - Szerintem az minden suliban csak az lehet - mosolyogtam rájuk. 
 - Gyerekek! Figyeljetek! Most kaptok rá fél órát, hogy átöltözzetek, de utána kezdődik a tanítás! - mondta az ofő. 
 - Fél óra? - kiáltottam. - Reggel is gyorsan kellett elkészülnöm, most is! Milyen már ez?
 - Normális? - nevetett Beni.
 - Dehogy az! - védett meg Vani.
 - De ahelyett, hogy itt vitatkoztok, akár mehetnétek is, mert már csak 28 percetek van - mosolygott Bence. Upsz, igaza van! Sietek! Gyorsan fel is szaladtunk a szobába. Egész gyorsan végeztünk. 
Bogi

Vani


Én


 - Lehet, hogy igazuk volt, de ez titok! - mondta Vani.
 - Lakat a számon - mosolyogtam rá.
 - Szerintem menjünk a terembe. Most milyen órák lesznek? - kérdezte Bogi.
 - Csak ofőik, de még az a szerencse - válaszolt Vani. 
 - Akkor induljunk! - mondta Bogi. El is indultunk a termünkbe. 
 - Akkor ugye ez az? - állt meg Bogi a 10. osztály feliratú ajtó előtt. Csak egy osztály van. Elég kevesen hozzák kollégiumba a gyereküket, így csak egy évfolyamban egy osztály van. De itt is elég kevesen vagyunk. Vani benyitott az ajtón. Mikor beléptünk megláttuk, hogy már csak mi nem voltunk bent. Már csak pár üres hely volt. Egyébként csak 14- en voltunk az osztályban, de azért két személyes padok voltak. Volt egy üres pad pont a tanári asztal előtt ( oda persze nem akart senki sem ülni :P), meg egy üres hely az osztály egyik nem nagyon kedvelt tagja mellett, Robi mellett. A srác kicsit (na jó, nagyon) fura. Sosem láttam beszélgetni senkivel, csak akkor szólal meg ha kérdezik. Hát mi elég tanácstalanul néztünk össze. 
 - Ti üljetek csak egymás mellé, majd én odamegyek - szólt hirtelen Bogi.
 - Nem, majd én odaülök. Nem hagyhatom, hogy így kezd az évet - mondtam, és levágtam magam Robi mellé. 
 - Hát jó! - és ő is leült. Vani pedig mellé. 
 - Gyerekek! Most pedig mindenki álljon fel! Ültetés! 
"Nee!", "Most minek?", hangzott mindenfelől. 
 - Nincs vita! Gyerünk, gyerünk!
Mindenki felállt, és várta az ofőt, hogy eldöntse ki hová ül. 
 - Na akkor, - kezdte, és elővett egy lapot. - Először is a fiúk! Ide elém az új fiú, Deák Bence jön. Gyere csak fiam! Hallottam rólad pár érdekes dolgot, jobb ha szemmel tartalak. Benedek! Ne örülj ilyen látványosan! Téged sem felejtettelek el, gyere csak ide a bal szélső padba! - kezdte az ofő az ültetést. A fiúkkal elég gyorsan végzett. Előre a bajosak, középre az átlagosak, hátra pedig az amolyan "jófiúk". Most jöttünk mi lányok. 
 - Hát akkor gyertek csak közelebb lányok. Veletek nem szokott nagyobb baj lenni, így nem lesz olyan nehéz dolgom. Na akkor kezdjük, ide az első sor bal oldalára üljön például.. Hmmm... Ki is? Legyél te Vanessza! Utána ide pedig ide Bence mellé üljön mondjuk Nikol. Ide a harmadik helyre pedig Georgina. Vanessza mögé Rahel, Georgina mögé Boglárka... - és így tovább. Csak a végén maradt két fiú egymás mellett. Mert a lányok voltak hatan, a fiúk pedig nyolcan.  Én pedig Bence mellett ülök! El sem hiszem, hogy ekkora az én szerencsém.
 - Most pedig bemutatom nektek a két új tanulót, ha esetleg még nem ismernétek őket. - Bence és Bogi felálltak, és elindultak a tanári asztalhoz.
 - Most pedig mutatkozzatok be a többieknek! 
 - Hát én Deák Boglárka vagyok, vagyis inkább csak Bogi. Bence az ikertestvérem. És hát szerintem ennyi. Bence te jössz!
 - Te már mindent elmondtál. - Ezzel vissza is indult a helyére ( vagyis mellém : ). 
 - Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel megúsztátok! - szólt az ofő. - Most állva végig hallgatjátok a többieket! Kezd te Benedek!
 - Novák Benedek a becsületes nevem!... De ezt tudjátok... - egy picit még gondolkodott, hogy mit is mondhatna,de aztán gyorsan lezárta - A többit meg majd megtudjátok.
 - Hát Benedek, ez aztán pont olyan értelmes bemutatkozás volt, mint amit tőled vártam - szólalt meg az ofő. 
Vani pedig halkan kuncogott Beni mellett. 
 - Na akkor Vanessza. Hallgatunk! 
 - Hegedűs Vanesszának hívnak. Engem is ismertek már. Kilencedik óta ebbe az iskolába járok. Szeretek olvasni, írni, zenét hallgatni...
 - Rendben Vanessza, ennyi elég lesz. Nikol? - nézett rám az ofő. Hát ezek szerint sorban megyünk.
 - Varga Nikolnak hívnak. Én is kilencedig óta ide járok.... - és nem tudtam többet mondani. 
 - Rendben Nikol, semmi baj. Georgina? - haladt tovább az ofő.
 - Na, de tanár úr! Niki is csak annyit mondott mint én még sem tetszett őt lehülyézni! - háborodott fel Beni.
 - Talán azért drága fiam, mert ő nem adott még rá okot. Georgina?
 - Kozma Georginának hívnak - mondta affektálva. - De khm.. barátoknak csak Georgi - itt jelentőség teljesen Bencére nézett. Aki viszont csak egy szemöldök felhúzással reagálta le a dolgot. - Nagyon szeretek társaságban lenni, és érdekes emberekkel beszélgetni. Nagyon szeretek énekelni. És az emberek is szeretik, ahogyan énekelek. Hát körülbelül ennyi, de egyszer akár jobban megismerhetnénk egymást. - Eközben a mondat közben egyenesen Bence szemébe nézett.
Én esküszöm, hogy egyszer megfojtom ezt a lányt! Teljesen elegem van belőle. Először a bátyám, most meg Bence. És még csak nem is próbálja meg feltűnés nélkül csinálni... Folyamatosan a haját dobálja, rebegteti a szempilláit, lebiggyeszti az alsó ajkát. Ez a lány egy vérbeli liba! Amíg én nagyban Georginán elmélkedtem, és az elmével való robbantgatást próbálgattam a fején a bemutatkozások végére értünk. Ez is csak akkor tűnt fel amikor Bence nagy lendülettel levágódott mellém. Óvatosan oldalra néztem rá. Éppen a székén hátradőlve, kinyújtott kézzel rajzolgatott  egy a padon lévő kis fekete noteszba. A haja az arcába lógott, a szája picit elnyílt a koncentrálástól. És a szemei! Ma mintha még barnábbak lettek volna! Hupsz, oldalra nézett! Talán túl sokáig bámultam.. már megint. Én meg még mindig bámultam, ahelyett, hogy gyorsan előre kaptam volna a fejem. Ééés... rám mosolygott!! Én meg vissza. Egy darabig még nézegette az arcom aztán visszafordult és folytatta a firkálgatást. Húú... a pillangóim ott szteppeltek a hasamban. A pulzusom az egekben. Az arcom vér vörös. Vagyis őrülten zavarba jöttem! És aztán kicsöngettek. Bence felállt mellőlem és elindult Beniék padjához. Én is "bájosan" kikecmeregtem a padból. Magyarul majdnem kizuhantam. 
 - Nikiiii! - ugrott a hátamra valaki visítva. Azért pár pillanat kellett, mire le is esett, hogy ki az.
 - Vaniii! Mi van?! 
 - Beni olyan cuki - suttogta a fülembe és gyorsan átkarolta a nyakam, azért, hogy nehogy leessen.
 - Az szupi, de légyszi szállj le a hátamról! - szóltam rá nevetve.
 - A-am! - válaszolta.
 - Hát akkor jó... - és elkezdtem fel- alá nyargalászni a teremben Vanival a hátamon.
Egy idő után már mindenki minket bámult.
 - Neee! Tegyél le! - sikkantotta Vani, amikor majdnem hátraesett miközben én éppen az egyik padot próbáltam kikerülni. 
Hangosan felnevettem, de azért még rohangáltam egy picit. Az egésznek az lett a vége, hogy egyszer csak Vani már nem volt a hátamon. Gyorsan megfordultam, hogy lássam mi történt, de amint megláttam Vanesszát rám jött a röhögőgörcs.
 - Beniii! Engedj el! - kiáltotta kapálózva, miközben Beni szorosan (de azért gyengéden) tartotta a derekánál fogva.
 - Azt nem tehetem - mondta, és köhécselt párat, mert nagyon próbálta elfojtani a nevetést.
 - Na és miért nem? - kérdezte Vani, de még mindig nem hagyta abba a rúgkapálást.
 - Mert nem mondtad ki a varázsszót.
 - Ez most komoly?! 
 - Teljes mértékben.
 - Kérlek szépen engedj el! - kérte Vani mosolyogva.
 - Oké, de még van valami.
 - Na és mi?
 - Egy puszi! - mondta Beni a győztesek mosolyával.
 - Ahh.. - sóhajtott Vani, mintha annyira bánná. 
És aztán megfordult Beni mellkasa felé, megkapaszkodott a vállában és nyomott egy nagy cuppanós, és (direkt) nyálas puszit a fiú arcára. Aztán eltolta magától (már amennyire tudta, anélkül, hogy hátraborulna:D) és a képébe nevetett. Beni "undorodva" letörölte Vani nyálát az arcáról és aztán óvatosan letette. Én meg nevetve néztem őket. Oldalra fordultam és láttam, hogy Bogi is ott áll mellettem és nevetve figyeli a párocskát. 
 - Na ha vége a műsornak kérem Önöket, hogy fáradjanak a helyükre! - kiáltotta az ajtófélfának támaszkodó ofő. Vajon mióta állhatott ott? 
Gyorsan a helyemre iszkoltam és beszenvedtem magam a padba. Bence mosolyogva nézte a bénázásom. Amint sikerült leülnöm behúztam a székem és a pad felé hajoltam, mintha lenne rajta valami nagyon érdekes. De igazából azért csináltam, hogy az idő közben leengedett hajam fal legyen közöttünk és így ne lássa meg, hogy elpirultam. Az ofő közben leült a tanári asztalhoz és elkezdett nekünk magyarázni a helyes viselkedésről meg az ilyesmikről. Nem bírtam sokáig és picit oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézhessek. Most is firkálgatott ugyanabba a fekete kis noteszba. És most is egyszer csak felnézett rám. Amint meglátta, hogy figyelem elmosolyodott, felhúzta az egyik szemöldökét és félre biccentette a fejét (mint egy kismadár:D), mintha csak azt kérdezte volna, hogy "Mi van?". Én csak mosolyogva megráztam a fejem és újra a padnak szenteltem a teljes figyelmemet.

Kedves naplóm!
Ma csak az ofővel voltak óráink. Bence szívdöglesztő volt, Geordinát egyszer megfojtom, a vacsi borzalmas volt. Vagyis csak egy átlagos nap volt. Jajj.. meg voltunk a lányokkal ma a plázában. Jó volt, megmutattuk Boginak a kedvenc kávézónkat.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése