2014. december 18., csütörtök

Szeptember 3. 1/2

Szeptember 3.



Kedves naplóm!
Eléggé izgulok a mai nap miatt. Ma már lesz tanítás. Meg hát Bence mellett ülök. Jajj.. Remélem ma beszélünk is valamennyit. De nekem lassan mennem kell. Szerintem a többiek is nemsokára felébrednek. Hú, képzeld! Felkeltem időben! Én!

-  Mit írsz? – kapta ki a kezemből a naplómat Bogi.
- Jajj… Semmit! Add ide! – kaptam a könyvecske után.
- Naa.. Mond már el! -, de azért felém nyújtotta a noteszt.
- Hát, ez itt a naplóm
- Te írsz naplót?
- Igen, mindig azt írja! – szólalt meg Vani. Éppen az ágyán ült és egy hatalmasat nyújtózott.
- Beleolvashatok?
- Sosem engedi – mondta Vani két ásítás között. 
- Egyszer talán – vágtam rá pont egyszerre vele.
- Oké, oké. Nem erőltetem. De szerintem kezdjünk el készülődni, mert 7 óra van – mondta Bogi.
- Stipi- stopi elsőnek a fürdőszoba! – kiáltott fel Vanessza és felkapta a törülközőjét és aztán nagy papucs csattogás kíséretében berohant a fürdőszobába. 
Én meg odaléptem a szekrényemhez. Na jó, akkor keressünk valami ruhát. Vajon Bencének mi tetszene? Jajj, miért gondolok mindig rá?! De azért Bogi hátha tudja mi tetszik neki.
 - Khm.. Bogi! Lehetne egy kérdésem? - fordultam felé, miközben az ujjaimat tördeltem. 
 - Hát persze! - nézett ő is rám.
 - Háát.. A tesódnak milyen lányok tetszenek? A sportosak vagy a nőiesebbek? 
 - Az a fontos, hogy legyél önmagad! 
 - Oké, oké persze... 
 - De egyénként.. én sem tudom - nevetett Bogi -, de szerintem te tetszel neki! 
 - Jajj, nem kell ezt mondanod csak azért, mert kedvelsz! 
 - Honnan tudod, hogy kedvellek? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.
 - Hát én csak úgy gondoltam...,mivel.. hááát - hebegtem teljesen összezavarodva.
 - Jajj, ne hülyéskedj már! Persze, hogy kedvellek! - nevetett rám.
 - Ja, jó, oké - mosolyodtam el én is.
 - Lányok! Van itt valaki? - dugta ki a fürdőszoba ajtón a fejét Vani. 
 - Nem, nincs - feleltem neki.
Amint felfogta a választ gyorsan kirohant a fürdőből. Egy szál törülközőben.
 - Elfelejtettem bevinni a ruháimat - magyarázta meg a helyzetet. 
Ekkor rontott be az ajtón Ádám. Ennek a gyereknek mindig akkor kell megjelennie, amikor valaki hiányos öltözetben van. Múltkor ő, jelen esetben pedig Vani. Aki viszont először észre sem vette, mert fél kézzel a szekrényében turkált a másikkal pedig a törülközőjét tartotta. 
 - Niki! Nem raktad el a fogkefém? - nézett rám a drága bátyám. 
Én meg értetlenül bámultam rá. Miért nem esik le neki, hogy nem éppen jó időben jött?! Egy halk kis sikkantást hallottam. Hát igen, Vaninak most tűnt fel a bátyám. Gyorsan be is rohant a fürdőbe.
 - Nikii! Figyelsz te rám?! - bámult a képembe Ádám. 
 - Khmm.. - néztem fel rá - drágám, tudom, hogy nem túl jó az empátiád, meg a reakció készséged, de attól még talán feltűnhetett volna, hogy talán egy picurit rosszkor jöttél. De így, hogy nem tűnt fel segítek egy picit... Tűnés! - és elkezdtem kifelé tolni a szobából.
 - Oké, oké húgi! Nem kell rögtön idegesnek lenni - tette védekezően maga elé a kezét és elkezdett magától hátrálni. 
 - Ez teljesen hülye! - tört ki a nevetés Bogiból, amint bevágtam az ajtót az én drága bátyám háta mögött. 
 - Elment? - nyitotta ki a fürdőszoba ajtót Vani (most már felöltözve). 


Vani

Mint mindig most is nagyon csinos volt. Egyszerűen imádom a stílusát! Én is gyorsan kivettem pár ruhát a szekrényből, felkaptam a törülközőm és aztán Bogi felé fordultam.
 - Most mehetek én? - kérdeztem tőle.
 - Persze - válaszolta.
Így gyorsan bementem a fürdőbe. Először lezuhanyoztam. Aztán felvettem a végül kiválasztott ruhákat. 

Niki

Feltettem egy kevés sminket, hogy azért valami emberi külsőm legyen. A hajam végül összefontam két copfba, és nem leengedtem. Gyorsan kijöttem a fürdőből, hogy Boginak is legyen ideje.
 - Mehetsz! - léptem ki az ajtón.
 - Oké.
Lehuppantam az ágyamra és elővettem a telefonom. Hoppá! 4 nem fogadott hívás anyutól. Na majd este visszahívom. Gyorsan még Facebookra is felnéztem. Két ismerősnek jelölés. Az egyik Bogitól a másik pedig Bencétől. Gyorsan visszajelöltem mindkettőjüket aztán pedig elkezdtem böngészni Bence oldalát, Hú, hogy milyen jól néz ki a profilképén! Éppen egy padon ül a kezei hanyagul az ölébe ejtve, és úgy néz fel a telefonjából, mintha csak éppen a kép előtt szóltak volna neki. Magyarul teljesen spontán. Mi lenne ha lementeném? Na jó, ez egy nagyon elmebeteg ötlet. 
 - Vani! Téged is bejelölt Bence? - néztem fel a szintén telefonját nyomkodó barátnőmre.
 - Várj egy pillanatot.. - és gyorsan elkezdett keresgélni. - A-am - nézett fel rám azzal az "én átlátok mindenen" mosolyával. - Tuti bejössz neki!
 - Nem hiszem... 
A beszélgetésünket egy kopogtatás szakította félbe.
 - Várj! Kinyitom én - pattant fel Vani. 
Azzal gyorsan odament az ajtóhoz és egy gyors mozdulattal kinyitotta (vagy inkább kicsapta ha van ilyen szó). A csattanásra felkaptam a fejem és az ajtóban a nevető Bencét láttam meg. A lélegzetem is elállt. A telefonom gyorsan és "feltűnés mentesen" félrehajítottam és ültemben az ajtó felé fordultam. Egyszerűen fenomenálisan nézett ki! És csak most tűnt, fel, hogy ha nagyon nevet akkor van két kis gödröcskéje. 
 - Hupsz! Bocsi - szabadkozott nevetve és végtelenül cukin Vani - Amúgy szia!
 - Sziasztok - hagyta abba a nevetést, és Vanessza feje felett átnézve rám mosolygott. 
Nekem meg kihagyott vagy kettőt a szívem. Annyira zavarban voltam, hogy alig bírtam megszólalni és fülig pirultam, A fenébe ezzel a hülye pirulóssággal, vagy hogyan is nevezik az ilyet. Akkor kaptam csak észbe amikor Vani felém fordult, úgy hogy Bence ne lássa és felvonta a szemöldökét.
 - Szia - köszöntem neki vissza. És amint kellő mértékben összeszedtem magam rávillantottam egy 1000 wattosnak szánt mosolyt.
 - Bogi? - kérdezte, miközben körbenézett a szobában a húgát.. vagy nővérét keresve. 
Tényleg majd ezt is meg kell kérdenem! Hogy melyikük az idősebb.
 - Zuhanyzik -  szólalt meg Vani, amint rájött, hogy én nem fogok válaszolni.
 - Ja, akkor bocsi a zavarásért - azzal meg is fordult.
Nehogy már elmenjen!
 - Ha szeretnéd nyugodtan megvárhatod! - kiáltottam utána. 
Pár pillanat múlva megjelent az ajtóban mosolyogva.
 - Biztos? - kérdezte az egyik szemöldökét felvonva.
 - Aham - válaszoltam.
 - Hát akkor megvárom - azzal oda is ment az egyetlen kinyitható székhez, és egy laza mozdulattal kinyitotta, aztán leült szinte az ágyam végével szembe. Én meg csak pirultam. Közben Vani is törökülésben leült az ágyára, a fejét a térdén könyökölő kezén nyugtatta. 
 - Amúgy miért jöttél? - kérdezte Vani Bencétől.
 - Ja, csak szeretnék Bogival beszélni.
 - Miről?.. -pillantottam fel a kezem nézegetéséből. 
 - Jajj, bocsi. Lehet, hogy nem rám tartozik. Tényleg bocsi! - kezdtem szabadkozni, amikor Bence nem válaszolt.
 - Nem.. Nem olyan amit te ne hallhatnál. Csak annyi, hogy ma hívtak a szüleim és azt mondták, hogy nem tudnak hazajönni az őszi szünetre, mert túl sok a munka. Így vagy egyedül leszünk a régi házunkban, ami Boginak nagyon nem fog tetszeni, vagy megyünk Ausztriába. Ami meg egyikünknek sem fog tetszeni - mosolygott szomorúan.
 - Vaagy.. Amit már mondtam.... Hozzánk.. Khm.. Ténylegbármikorjöhettek- hadartam zavartan. 
 - Tényleg köszönjük, de nem akarunk rajtatok lógni. Meg hát a szüleitek mit szólnának? 
 - Jajj, ne már! Én is mindig náluk lógok! Most az a plusz mínusz két ember! - szólt közbe Vani. 
 - Ha anyu őt meg tudta szokni akkor már bármit kibír.
Vani először halkan kuncogott, de mikor felfogta, hogy mit is mondtam durcásan pillantgatott felém.
 - Hát, oké. Köszönjük. Még megbeszélem Bogival.. Meg persze a szüleimmel. Mintha annyira érdekelné őket, hogy mi van velünk.
Nagyon sajnáltam őket. Jó, persze lehet, hogy a szüleik csak kint találtak munkát, de attól még talán lehetne jobban kezelniük a helyzetet. Mondjuk legalább előre eltervezni a szüneteket.
 - Miről maradtam le? - jött ki a fürdőből Bogi 

Bogi

 - Asszem őszi szünetben Nikiéknél csövelünk - nevetett Bence.
 - Jujj - kiáltotta Bogi.
És a következő pillanatban már a nyakamban lógott. Mikor abbahagyta rám nevetett én pedig nevettem vele együtt.
 - Lassan indulni kéne - szakította félbe a lelkizésünket mosolyogva Bence. 
 - Jujj, tényleg - ugrott fel az ágyáról Vani.
Bogi is elindult, de én felé nyújtott kezekkel jeleztem, hogy nem tudok felállni, és, hogy húzzon már fel.
 - Menjetek csak előre! Mindjárt mi is megyünk - szólt nekik Bence, mielőtt Bogi segíthetett volna nekem.
Értetlenül néztem a lányokra, akik ugyanilyen tekintettel néztek rám. De végül egy biztató mosoly kíséretében kimentek a szobából. Amint ők kimentek Bencére néztem azzal az amolyan "Most mivan?!" nézésemmel. Ő csak elmosolyodott és odalépett az ágyamhoz, hogy segítsen felállni. Tényleg, elfelejtettem leengedni a karjaim. El tudom képzelni, hogy most milyen idiótán nézhetek ki. Ő meg mintha gondolatolvasó lenne elnevette magát. Megállt az ágyam előtt én pedig vér vörös fejjel pislogtam fel rá. Most mi a fene fog történni?! Aztán egyszer csak megragadta a kezem és egy határozott mozdulattal, de mégis gyengéden felhúzott. Viszont a lendület túl nagy volt, meg hát tudni illik, hogy én mennyire béna vagyok, így majdnem rázuhantam. De szerencsére gyorsan elkapta a derekam, mielőtt még mind ketten egy igazán elegáns és bájos mozdulattal hátra zakóztunk volna (amúgy, hihi.. én puhára estem volna:D). Ott álltunk. Ő fogta a derekam, én a mellkasán támaszkodtam. A pulzusom az egekben, az arcom vérvörös, a lepkéim örömtáncot járnak. Úristen! Képzelődöm, vagy komolyan közelebb hajolt. Meg fog csókolni?! Mert ha igen akkor én elájulok! Az orrunk már majdnem összeért. Ő mosolygott és egyenesen a szemembe nézett azokkal a mogyoróbarna szemeivel. Ilyen közelségből akár a szeplőit is megtudnám számolni. Aztán végül az orrunk összeért, és óvatosan megfogta a tarkóm...

3 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik,szóval hamar hozd a kövit!:)

    VálaszTörlés
  2. Eszméletlenül jó vagy. Szurkolok Bencének és Nikolnak!
    Kövit :)!

    VálaszTörlés